A napokban sokat gondolkodtam, hogy írjam-e tovább a blogot. Úgy néz ki ugyanis, hogy a való életben a történet a végéhez közeledik és mivel már tudom, hogy mi az, nem biztos, hogy van értelme.

Nagyon nehezen szántam rá magam erre a bejegyzésre is. Kicsit össze vagyok most zavarodva, nehéz sorrendben összerakni a történteket a fejemben, de igyekszem.

Pályaválasztás. Az egyetem, amit kinéztem, nem hiszem, hogy összejön. Az, hogy több tantárgyból is emelt szinten érettségizzek, nem igazán nekem való. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem merem megpróbálni, hiszen jók a jegyeim. Viszont van egy hobbim, ami lehetne talán a jövőbeni célom is. Tehát eldöntöttem. Nem jelentkezek a felsőoktatásba.

A következő iskola csak abban a városban van, ahol Ő lakik. Még nem tudom, hogy meg merjem e kockáztatni.

Az osztályfőnök ismét szervez egy kirándulást, ugyanoda. Most jön a legjobb barátnőm is, úgy érzem így nem lesz gond. Izgatottan várom. Viszont szerintem elrontottam az egész kirándulást számára is. Folyton csak rá gondoltam közben. Már most szabadabban elenged minket az ofő. Bízik bennünk. Simán találkozhatnánk. Állandóan az jár a fejembe megint, hogy lehet csak egy üzenet kellene. A barátnőm győzköd, hogy ne. Igazából el is éri ezt. Úgy jövök el megint, hogy nem zaklattam Őt, igaz magamról ez már nem mondható el…

A kirándulás után sem tudom továbbra sem kiverni a fejemből. Úgy emlékszem két vagy három nap után ráírok. Meglepően tapasztalom, hogy visszaír. Nagyon jól el tudunk beszélgetni, szinte, mint régen.

Most már tudom, hogy be kell adnom a jelentkezésem abba az iskolába. A barátom nem támogat ebben, utálja azt a várost. Úgy érzem itt lesz vége ennek, már csak tisztázni szeretném, hogy Ő vajon mit szeretne. Igazából csak miatta jelentkeztem ebbe a suliba...

Felvettek a suliba.

Megkérem, hogy találkozzunk, beszéljük meg a dolgokat, hiszen már csak ez az egy biztatás szükséges számomra. Ő közli, hogy csak akkor, ha előtte szakítok a pasimmal. Mi van akkor, ha rájövünk a találka után, hogy közünk sincs már egymáshoz? Hogy már nem olyan semmi? Csak egy találkozót kértem, hogy segítsen a döntésemben. Ő elutasítja. Nem akarok két szék között a padlóra tanyázni. Ekkor követek el újra egy hatalmas hibát… nem megyek bele ebbe az alkuba. Ismét hosszú időre szakad meg a kapcsolatunk.

Az iskoláról.
Végül, támogatás híján visszavonulót fújtam. Pedig rengetegszer elképzeltem, hogy ha már ott tanulok, majd ráírok és minden megoldódik, mert már ott leszek.

Pótfelvételivel felvettek az egyetemre és ismét távol kerültem attól, amit igazán szeretnék.

Szeptemberben azért vártam azt, hogy írjon. Hogy emlékszik, hogy felvettek és hogy oda költöztem. A várakozásom hiábavalónak bizonyult.