~fourth #4 that feeling you get in your stomach, when your heart's broken. it's like all the butterflies just died...
Eltelt négy hónap, hogy nem láttam. Már örültem, hogy egyre kevesebbet gondolok rá. Erre tessék, megint befészkelte magát a fejembe. Miééért?
Holnap megyek, ott leszek "közel" hozzá. Nem bírom a tudatot, hogy láthatnám, de nem fogom. Egész éjszaka forgolódom. Mit csináljak?
Ahogy egyre közelebb érek a városhoz, egyre izgatottabb vagyok. Próbálom tartani magam. Nem szabad írnom neki, hiszen nem akar beszélni velem. Persze ez érthető, én küldtem el, én nem akartam. Természetesen ez nem igaz, de Ő így tudja. Akkor úgy tűnt, ez a helyes megoldás, hogy mindenkinek jobb lesz az úgy
Valamint négy hónapja azt sem tudom mi van vele. Már azt is milyen jó lenne tudni, hogy mi történt vele, hogy jól van-e.
Ilyen gondolatokkal telik az utazásom...
Itt vagyok. Talán csak egy üzenet kéne és láthatnám. De annyira félek, hogy mit reagál... Erőt veszek magamon.
"Szia! Itt vagyok a téren, szeretnélek látni!" Elküldtem. A szívem nagyon dobog… mindjárt kiugrik a helyéről. Eltelik 1 perc, semmi válasz. Eltelik 10… semmi. Már tudom - és nagyon fáj - hogy nem fog válaszolni. Írok neki még egyet.
"Ne haragudj, akkor mindegy!" Erre megrezdül a telefonom. Remegő kézzel nyitom fel a képernyőzárat...
"Ajh, hagyjál már!" És letilt…
Mintha ezer kést szúrtak volna a szívembe. Szédülök és nagyon fáj. Tudom, igaza van. Én engedtem el Őt. De azt hittem, hogy az idő segít... vagyis inkább csak reménykedtem.
Minden egyes porcikámmal úgy érzem, hogy mellette van a helyem. Nem értem magam, hiszen a kapcsolatom is kezdett helyre jönni. De ha a városban járok.. összerándul a gyomrom és nem bírok másra gondolni, csak arra, hogy
Vajon Ő mit csinál....?
|